Nagyon rég nem posztoltam itt, rohanok mindig és csak pár szóra telik a más fórumokon.
Most mégis reggel óta várom, hogy leülhessek és ezeket sorokat elküldjem nektek, mivel érik is már jó ideje, de Tímea hozzám intézett levele rávilágított, hogy itt az ideje pár dolgot tisztába tenni.
Biztosan a zsűri minden tagjában motoszkálnak érzések, nem véletlen ragadtunk egyszerre virtuális tollat a kezünkbe Bardócz Évivel, mert higgyétek el, millió érzéssel küzdünk ezzel kapcsolatosan magunk is.
Tímea tegnap este egy nagyon kedves és illedelmes levelet intézett hozzám a díjátadó után. Elmesélte, hogy több kategóriában is pályázott, nem lett díjazott, és csupán csak érdekelné, mi volt a hiba, miben kell fejlődnie, mi az amit nem találtunk megfelelőnek.
Nem szemrehányó és számonkérés volt ez, hanem egy őszinte és tiszta levél.
Ígértem neki a választ, de intézem ezt mindenkihez, mert pontosan tudom, hogy mennyire sok emberben fogalmazódhatott meg ugyanez, volt aki sértve érezte magát, volt aki felháborodott, volt aki csak szomorú volt.
Tegnap a díjátadón Szendrődi Enikő nagyszerűen elmesélte hogyan zajlik a zsűrizés folyamata, kár, hogy nem hallhatta ezt mindenki, mert talán jobban megértenétek mennyire nehéz , mekkora terhet és felelősséget jelent.
Megpróbálom magam is most leírni, remélem kicsit közelebb visz mindenkit ahhoz, hogy megérthesse, lelkiismeretesen, és nagy nyomás alatt dolgozunk.
Beérkeznek a pályamunkák, idén 1800 körüli számban, amit mi egy zsűrifelületen feltöltve láthatunk, és online elkezdődik egy előzsűrizés.
Mint tudjátok heten vagyunk, na nem mint a gonoszok, hanem 7 alkotó ember, különböző területen mozogva, más-más stílust képviselve, mindenkinek megvan az irányvonala, a saját maga által felállított értékrendje, és követelményrendszere a munkákkal kapcsolatosan.
Én a magaméról beszélhetek. Mi alapján pontozok én? Először is fontosnak tartom elmondani, nem látunk neveket, és nem nézem az eszközt :a felhasznált festék márkáját , mert semmilyen módon nem akarok befolyásolva lenni, számomra minden munka egyformán értékes, és látom a belefektetett időt, energiát. Nekem nagyon mérvadó az esztétikai élmény, a harmonikusság, az igényesség, a munka minősége, egyedisége, színhasználat, a technikai tudás, és az ami ennek a pályázatnak a szellemisége, amiért útjára indult.
Tehát lepontozzuk mindannyian a munkákat 1-től 10-ig, így kialakul egy pontszám minden pályázónál, értelemszerűen, ha a zsűri minden tagját lehengerelt a munka, és 10 pontot adott mindenki, akkor a pályázat 70 pontos.
A sorrend alapján már minden kategóriában van szűkített lista a legjobbakkal. Ilyenkor utazunk le mi Paksra egy egész napos értekezésre, hogy ezekből a pályázatokból ismét sorrendet alakítsunk ki. Hogy értsétek: hiába adott az egyik vagy a másik zsűritag a munkátokra 10 pontot, ha az összes többi nem, ebben az esetben az összpontszám lehet, hogy nem elég a szűkített listához, tehát már korábban sajnos kiesik.
Amikor személyesen ülünk össze, ez egy hatalmas munka , és nagyon nehéz. Vannak egyértelmű helyzetek, vannak alkotások, amik azonnal a dobogós kupacba kerülnek, de iszonyatosan nehéz általában , hogy a legjobbakat kiválasszuk a rengeteg nagyon jóból.
Itt már nem pontozás van, hanem a kinyomtatott pályamunkákat rakosgatjuk különböző kupacokba, amik folyamatosan változnak. Sokszor kézfeltartással szavazunk, sokszor kardoskodunk egy -egy alkotásért, vannak akik nagyjából hasonló elvek mellet voksolnak, vannak köztünk akik teljesen másképp döntenének.
NAGYON NEHÉZ. Pontosan tudjuk, hogy minden beküldött pályázat mögött emberek állnak, reményekkel, sok munkával, izgalommal. Csalódást kell okoznunk nekik esetenként, ez nagy teher higgyétek el! Nehéz szívvel tesszük félre egyiket, vagy másikat.. és nehéz szívvel jövünk el, még ha az elvégzett munka miatt megelégedést is kéne éreznünk.
Mondok egy egyszerű példát, hogy érezd mennyire nem egyszerű.
Teszem azt van egy iskolai osztály, ahol rajzverseny van. 7 tagú tanári kar zsűrizik, te vagy az egyik.
Neked nagyon tetszik egy két munka, de a többiek leszavazzák, vagy fordítva, neked nem elég jó, nekik mégis első. Csapat vagytok, döntést kell hozni. Azért az egyértelműen elsőket gyorsan kiválasztjátok, de utána is kell egy rangsor, nincs annyi díj,mint alkotás…mit teszel?? rangsorolsz, a legjobb tudásod szerint a többiekkel egyetértést keresve.
Hogy érzed most magad?? : Kész a díjazottak sora, ott van egy csomó gyerek, aki semmit nem kap. Nem jó érzés. Mondd el nekik miért van ez így.. Értesd meg velük, hogy az alkotás a fontos, a motivációjukat ne szegje semmi, rajzoljanak tovább, és egyre jobbak lesznek. Van pár morcos gyerek, aki azzal vádol, hogy nem voltatok igazságosak, hogy részrehajlóak voltatok.. Te tudod, hogy ez nem igaz, tiszta a lelkiismereted, de mégis nehéz a szíved miattuk.
Ugye értitek??
Könnyűnek tűnik, és kiváltságnak. Kiváltság, de nehéz. Büszke vagyok, hogy a hetek egyike vagyok, és továbbra is igyekszem a legjobban dolgozni. Kérlek titeket, akik most nem nyertetek, ne csüggedjetek, alkossatok, szeressétek amit csináltok. Ízlések és pofonok különböznek, ha nektek tetszik amit készítettek az a legnagyobb öröm, hisz értéket teremtettetek.
A díjátadó már hab a tortán, itt felszabadultabbak vagyunk, látjuk az arcokat, a mosolyokat, a büszke kísérőket. A zsűri tagjai, mint jól összeszokott csapat- barátok,- mind azt remélik, hogy látja mindenki micsoda nagyszerű munkák azok, amik itt képernyőre kerülnek, és díjazottak lettnek. Örömmel pózolunk veletek, büszkék vagyunk rátok!
Itt említeném még meg, hogy idén Faragó Krisztina kapta a Lignocolor különdíját. Bárkinek kétsége van, nézze meg a pályamunkát, de úgy alaposan. Ebben a kis szekrényben rengeteg munkaóra van, a koncepció fantasztikus, egyedi, és rendkívül igényes a kivitelezés. Hát ezért.
A pályázat oldalán Nézzétek meg a nyertes munkákat, remélem egyetérteket a zsűri döntésével.
